-->

Új reménységek a berettyóújfalui női fociban

A Bihari Női Futball Klub 2018 szeptemberében húsz - hét településről érkező fiatal lánnyal - kezdte meg újra a szezont. A csapat kerete olyannyira elkötelezett futballistákból áll, hogy féléves fennállásuk óta minden meccsükről nyertesként jöhettek haza.

 A fociklub története egészen 1975-ig nyúlik vissza. A majdcsak félévszázados, nagy múltú foci klub működése során számos kupagyőzelemmel gazdagodott, valamint országos bajnoki címek büszke tulajdonosa. Az egykori kerettagok, hazai tornagyőzelmek után megjárták Olaszország nagyvárosait is, ahol rendszeres nemzetközi tornagyőzelmeket arattak, több mint tíz éven keresztül. Az aktív futball évek után Kecskésné Füredi Andrea, a fociklub egykori oszlopos tagja, férjével a korábbi sikerekre alapozva, újra csapatépítő munkába kezdett 2018 nyarán - egy magyarhomorogi felkérésnek is eleget téve - toborzókat indítottak azzal a céllal, hogy újra egy sikeres csapatot indítsanak a bajnokságban. A focista lányok felkutatása olyannyira jól sikerült, hogy a keret szeptemberre összeállt.

 

Az U15-ös korosztály legjobbjai keresztpályán és futsalban


 A Bihari Női Futball Klub egyesületi formában, Biharkeresztesről, Mezősasról, Mezőpeterdről, Magyarhomorogról, Szentpéterszegről, Tépéről és Berettyóújfaluból érkező csapattagokkal kezdte meg működését. Kecskés Richárd edző és Kecskésné Füredi Andrea elnök-edző, a csapat mozgatórugói büszkén számoltak be arról, már az őszi felkészülések során kiderült, a lányok csapata hasonló karriert futhat be, mint elődeik. Az utánpótlás korú, 13-15 éves lányok elkötelezett futballisták, rögtön az első keresztpályás meccsükön gólt szereztek, azóta veretlenek a leány keresztpályás megyei labdarúgó-bajnokságban, U15-ös korosztályban, és a tabellán jelenleg első helyen állnak.

 A szezonzáróval azonban nem ért véget a felkészülés, a lányok a téli időszakban, a Berettyóújfaluban nagy hagyományú futsal játékstílusát is megtanulták. A klub nagy létszámának köszönhetően két csapatot is tudott indítani a téli futsal bajnokságon, ahol a február   9-i győztes meccsük alapján U15-ös korosztályban kupagyőztesek lettek. A csapategységet és a sport szeretetét jól példázza az is, hogy a tagok minden edzésükön teljes létszámmal vesznek részt, még akkor is, ha ez olykor komoly logisztikát igényel a hét településről érkező focistáktól. Az idei év első hónapja is tartogatott meglepetést a keret számára. Az UEFA és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös, a női labdarúgás fejlesztéséért indított projektjében az U14-es korosztályból, Szász Gréta, Nagy Barbara, Csizmadia Annamária és Barabás Hanga csapattagok, edzői ajánlások alapján megyei válogatottak lettek. Ezzel meghívást kaptak a regionális válogatottba és lelkesen várják a válogatók eredményét.

 

Helyben tartani az utánpótlást


 Az egyesület hosszú távú célkitűzése, hogy felkutassa a fiatal korosztály legjobb női focisait a környező településekről és helyben tartsa az utánpótlást.  A jövőben a legfiatalabb korosztályt is megcélozzák, hamarosan a Bozsik-programban résztvevő óvodásokat is szeretnék bevonni az alapozó edzésekbe.

 A bihari női focisták már izgatottan várják a tavaszt azzal a reménnyel, hogy a keresztpályás bajnokságon újra dobogósok lesznek. Támogatói háttér nélkül a csapat sem létezhetne. Az elnök kiemelte Berettyóújfalu Város Önkormányzata, Muraközi István polgármester, Bónácz János alpolgármester, Mezei József az MVFC Berettyóújfalu elnöke, Szitkó Róbert az MVFC szakosztályvezetője, Barabás Károlyné magyarhomorogi polgármester, a sportszerető szülők és a Lisztes Trans támogatását. Ők sokat tettek és tesznek a csapatért, segítik munkájukat a legjobb eredmények elérésében.


 

KHSz.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu