-->

Holnaptól napjainkig- 100 éve hunyt el Ady Endre

Ady Endre halálának századik évfordulója apropóján, a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvények részeként tartott középiskolásoknak rendhagyó irodalomórát Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője.

 

A BSZC Arany János Gimnáziumában a főszerkesztő beszélt a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakjáról, költészetéről.  Bemutatta Adyt, mint az egykori fiatal újságírót, aki 1899-től Nagyváradon tevékenykedett. Ebben az időben gazdag kulturális élet folyt a városban.  A váradi írókat, költőket régóta foglalkoztatta egy új irodalmi társaság létrehozásának gondolata, mely a konzervatív irodalmi élet tespedtségével szemben, haladó szemléletet tükrözött. Ekkor született meg „A Holnap” című egyszeri megjelenésű antológia is,  Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka verseivel. A kötet szellemi hatása elsöprő volt, hiszen a„holnaposok”elérték, hogy a napi sajtóban és még vicclapokban is csak velük foglalkozzanak . A kötetlen stílusú irodalomórát a Bihari Népfőiskola szervezte a diákoknak.

KHSz.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu