-->

Állásbörzén mutatták meg kínálatukat a munkavállalóknak

A Hajdú-bihari Napló napilap állásbörzéje ma városunkba érkezett. A rendezvényt vidéki helyszínen első alkalommal láthatta a közönség, ezúttal a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban.

Az eseményen közel 20 kiállító vett részt a legkülönbözőbb szektorokból. A cégek és intézmények változatos állásajánlatain kívül, a megye szakképzési centrumai is megmutatták kínálatukat.

A rendezvényt Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Az elnök szólt a munkavállalók helyben maradásának fontosságáról és azokról a jövőbeni tervekről, így például a bölcsődefejlesztési programról vagy a foglalkoztatási paktumról, melyek létrejöttével segíteni kívánják a megyében működő cégek munkahelyteremtő tevékenységét.

Pajna Zoltán

Az ünnepélyes megnyitón Pálfi Anikó a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetője kiemelte, a 2010 óta eltelt időszakban jelentős csökkenés látható az álláskeresők számában. A hivatalvezető hangsúlyozta az állásbörzék fontosságát, ahol a látogatók megtalálhatják a nekik legmegfelelőbb állást.

Pálfi Anikó

A Muraközi István Berettyóújfalu polgármestere elmondta, a város büszkén adott helyszínt a Hajdú-bihari Napló által szervezett börzének, külön kiemelve a BSZC jelenlétét, melyet a fiatalok és a munkáltatók közötti kapcsolódási pontnak nevezett.

Muraközi István

Boros Norbert a megnyitó végén úgy szólt, az állásbörze egy lehetőséget teremt arra, hogy a munkaadók és a munkavállalók közvetlenül találkozhassak és bemutatkozzanak egymásnak.

 Boros Norbert

Az állásbörzén minden látogató lehetőséget kapott arra, hogy egy egyszerű helyszíni regisztrációval állása mellé akár egy új okostelefont is nyerjen.

 

.

 

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu