Print this page
-->

Átadták az új vásárcsarnokot és az üzleteket

Új vásárcsarnokkal, üzlethelyiségekkel és vizes blokkokkal bővült a piac.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 70 millió forintból több mint 420 négyzetméteres vásárcsarnok készült el, illetve hat üzlethelyiséget is kialakítottak.

A fejlesztés részeként a vásárlók számára mosdókat is építettek. Július 18-án az elkészült beruházás ünnepélyes átadóján dr. Vitányi István úgy fogalmazott „Berettyóújfalu folyamatosan és fokozatosan fejlődik”. Jól mutatják ezt az elmúlt időszakban átadott beruházások is.  Most egy újabb fejlesztéssel gazdagodik a piac, mely még jobb körülményeket teremt az árusoknak, vásárlóknak – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.


„Helyit a helyiektől” – ez lehet a mottója a piac fejlesztésének – mondta Muraközi István. Berettyóújfalu polgármestere emlékezett, az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlődött a város vásártere, és a mostani épületek is azt a célt szolgálják, hogy még jobb körülmények fogadják az árusítókat és a vevőket.

A városvezető azt mondta, a számos beruházás között a piac fejlesztése is azért vált valóra, hogy az itt élőknek valódi otthona és megélhetésének biztos helyszíne legyen Berettyóújfalu. Az elmúlt időszakról szólva a polgármester hangsúlyozta, az elmúlt öt évben több milliárd forintot tudtak fordítani a város intézményeinek, épületeinek, tereinek, szolgáltatásainak fejlesztésére. Az eredmények pedig közös sikerek, hiszen az itt élők, a helyi vállalkozók adóbevételeiből is egyre többet tudnak fordítani a családokra, a fiatalokra, idősekre – tette hozzá. A „mindannyiunk városáért” végzett munkát pedig egy újabb elismerés is mutatja: Berettyóújfalu 2019-ben megkapta a családbarát önkormányzat díjat.

Az új vásárcsarnokot dr. Vitányi István országgyűlési képviselő, Bulcsu László, a HBMÖ alelnöke, Muraközi István polgármester, Bónácz János alpolgármester és Bondár Sándor, a Herpály-Team Kft ügyvezetője adta át.

Az átadást követően az árusok már egy korszerű, higiénikus vásárcsarnokban és árusítóhelyeken, akár egész évben árusíthatják portékáikat. Az üzemeltetést az önkormányzati tulajdonú Herpály-Team Kft. fogja végezni.



Az átadáson a Bajnóca Néptánc Egyesület tagjai újfalui táncokat mutattak be.