Print this page
-->

Somogyi, tövisháti és buzai táncokat is tanultak a Bajnóca Néptánctáborban

Az idén 10 éves Bajnóca Néptánc Egyesület évek óta megrendezi az immár hagyományossá vált nyári néptánc táborát.


A július közepén tartott táborban a gyerekek három korcsoportban somogyi, tövisháti és buzai táncokkal ismerkedtek. A lépéseket koreográfusok és a Bajnóca Néptánc Egyesület csoportvezetői tanították.


A szakmai munkán túl a bajnócások kézműves és múzeumi foglalkozásokon, mozielőadáson, fellépéseken valamint kikapcsolódásként vízi és szárazföldi sportprogramokon, strandoláson is részt vehettek.


A tábori héten kerékpárral látogattak el Váncsodra, ahol a frissen színpadra állított berettyóújfalui és környéki táncokból adtak ízelítőt és felléptek a berettyóújfalui piac vásárcsarnok avatóján.


A jubiláló Bajnócások izgalmas és tartalmas tábort tudhatnak maguk mögött.


Az egyesület közben már újabb programjára készül, ami nem más, mint a IV. Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivál.  Augusztus 17 és 21 –e között Európából, Afrikából és még Ázsiából is érkeznek a városba táncosok, hogy a Szent István nap köré szervezett programsorozatot még színesebbé varázsolják Berettyóújfaluban.


Fesztiváli részletek a https://www.facebook.com/Bajn%C3%B3ca-N%C3%A9pt%C3%A1nc-Egyes%C3%BClet-1711615755793951/ oldalon olvashatóak!