-->

Kezdődik a fesztiváli hosszúhétvége Berettyóújfaluban

Három kontinens hét nemzetének több mint kétszáz néptáncosa vesz részt a negyedik Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztiválon Berettyóújfaluban.

Az esemény főszervezője, a tíz éves Bajnóca Néptánc Egyesület idén horvátországi, észak-ciprusi, ukrán, szenegáli, tajvani, kínai és olaszországi csoportokat is vendégül lát a fesztiválon.

Sajtótájékoztatón, Lisztes Éva, Turzó Renáta és Csarkó Imre szervezők ismertették a programsorozat részleteit.

Elhangzott, külföldi és hazai csoportok táncaival várnak mindenkit a IV. Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztiválra augusztus 17 és 21 között.

 

A berettyóújfalui néptáncünnepen augusztus 18-án  18 órától gálaest lesz a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. A néptáncfesztiválon hét nemzet, többek között Szenegál, Olaszország, Kína, Horvátország és Észak-Ciprus táncosai is bemutatkoznak.

 

A fesztivál színe idén a kék

Augusztus 19-én a Szent István napi programok részeként a város utcáin a főtérig vonulnak az együttesek. Zenei élményben is lehet része a közönségnek, a Palya Bea trió és Bereczki Zoltán koncertjén.

https://www.facebook.com/Bajn%C3%B3ca-N%C3%A9pt%C3%A1nc-Egyes%C3%BClet-1711615755793951/

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu