-->

Szent István napot ünnepelt Berettyóújfalu

Augusztus 17-én népi kavalkáddal kezdődtek az államalapítás ünnepére szervezett rendezvények városunkban.

Vasárnap már a IV. Berettyó Nemzetközi Néptáncfesztivál gálaműsorát láthatta a nagyközönség a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. Augusztus 19-én az események sorát a néptáncosok utcai felvonulása indította.

A térre érkező csoportokat olasz zászlóforgatók köszöntötték.

A 2012-ben alakult ASD Tempesta egy Velence-közeli kisvárosból érkezett a fesztiválra. Nevüket a városban kormányzó Tempesta családról származtatják. A reneszánsz hagyományokat modern koreográfiával ötvözik, bemutatójuk látványos, időnként szinte akrobatikus zászló-koreográfiából áll, melyet harsona- és dobszó kísér. A csapat tagja az Olasz Zászlóforgatók Szövetségének is.  

 

A nap meglepetése egy villámcsődület volt.

  Hat nemzet, mintegy kétszáz táncosa közös koreográfiával ünnepelte a fesztivált.  A forró nyári délutánon fellépett a Palya Bea trió, koncertjük után pedig ismét a néptáncosoké volt a főszerep.

A néptáncfesztivált a szenegáli fellépők különleges előadása színesítette

 

A Ballet Szenegál szenegáli és guinai táncosokból és zenészekből áll. A társulatból többen gyermekkoruk óta zenélnek, az anyatejjel szívták magukba a művészetet Afrikában. A csoport egyedülálló, hiszen több olyan programot mutatnak be, amit a világon csak nagyon kevesen. A Ballet Szenegál lenyűgöző nyugat-afrikai tánc és dob showjával, fesztiválok, karneváli felvonulások rendszeres résztvevői. A produkciók során rendkívül látványos öltözetekben több hangszert szólaltatnak meg és több nyugat-afrikai népcsoport koreográfiáját mutatják be.

 

Palya Bea egyórás koncertet adott a nyári melegben

Öt nemzet táncosi mutatták be hazájuk folklór elmeit, jellegzetes helyi népviseleteit. A fesztivál résztvevőit a zsűri és a közönség is díjazta.

A fesztivál legjobbja idén az Észak-ciprusi együttes lett

A közönség díját idén a horvátország Udruga Zdenélna 1562 Egyesület kapta. A fesztivál legjobbjának a zsűri az Észak-ciprusi Degirmelik Kulturális és Művészeti Egyesületet választotta. Az Ukrán csoport Berettyóújfalu Város különdíját érdemelte ki. A szervezők különdíját a szenegáli csapat kapta.

A napot Bereczki Zoltán koncertje és hagyományosan tűzijáték zárta.

 

.

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu