Print this page
-->

Kezdődik a zsinagóga felújítása

TOP forrásból, Berettyóújfalu Város Önkormányzatának konzorciumi vezetésével hamarosan elindul Berettyóújfalui Zsinagóga felújítása.

E projekt része a zsákai Rhédey-kastély felújítása és turisztikai attrakcióvá fejlesztése is. A kastély munkálatai már befejeződtek és hamarosan a Berettyóújfalui Zsinagóga épülete is megújul.  A projekt a Széchenyi 2020 program keretében több mint 495 millió forintos Európai Uniós támogatás segítségével valósulhat meg. Az összegből Berettyóújfalu önkormányzata több mint 308 millió forintnyi támogatásban részesül, amely kiegészül 275 millió forint állami támogatással.

A projekt célja a munkahelyteremtés mellett az, hogy a térségbe látogató turisták hosszabb időt tudjanak eltölteni, fellendítve a szálláshelyek, vendéglátó egységek forgalmát.

Kép

A műemléki védelem alatt álló Berettyóújfalui Zsinagóga felújításával új szolgáltatások jönnek létre: a felújított épületben állandó és időszaki kiállításokat, kulturális programokat, konferenciákat rendeznek majd. A beruházásban létrejön egy új kiszolgáló épületet is, amelyben recepció, kávézó és ajándékbolt, vizesblokk, raktárak kapnak helyet.

A projekt várhatóan  2020. július 31-én fejeződik be.