Print this page
-->

Minden a méz körül forgott

Csurgott a méz, vonultak a lovagok, mézet szenteltek, kóstoltak, majd megszavazták az idei legfinomabb édes nektárt. Szeptember utolsó szombatján, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Vitányi István, Muraközi István polgármester és Fekete József az OMME elnökhelyettese köszöntőjével indult a már hagyományos, nyolcadik Bihari Mézes Nap Berettyóújfaluban.

Idén sem maradhatott el a Mézlovagrendek utcai felvonulása a városban. Mézszentelés után kezdődtek a színpadi produkciók: A Városi Ifjúsági Fúvószenekar, a Berettyóparti Nyugdíjasok Egyesületének Hagyományőrző Népdalköre, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Senior táncosai és az Igazgyöngy Hastánccsoport, a Rengő Néptánc Egyesület és a Kacor Citeracsoport műsorát láthatták a mézes eseményre látogatók.

A szakmai és kulturális nap fontos „szezonzáró” a méhészek életében, hiszen ilyenkor tudják egymás között megvitatni az év tapasztalatait, újdonságokat mutatnak be a fogyasztóknak. Ilyet mutatott be Daróczi Lajos és családja is, akik mézüzemükben az idei évtől 12 fajta új terméket gyártanak.

A sokféle kulturális program mellett a mézkóstolás ebben az évben is hatalmas népszerűségnek örvendett, több mint húsz féle édes nedűből ízlelhetett a közönség, a mézelődés után pedig szavazni is lehetett.

A mézes nap elmaradhatatlan része a szakmai előadás, ahol az érdeklődők megismerhették példéul a sikeres méhészkedés alapjait. 2019-ben újdonságként a gyerekeket a Bodorka NépmesePont standja is várta, ahol méhviaszból készítettek gyertyát és mézeskalácsot süthettek a kicsik.

A lovagrend évről-évre meghirdeti rajzpályázatát, így bevonva a legkisebbeket az édes világba. A találkozó szakmaiságát idén is a méhész eszközbemutató és vásár, valamint az előadások adták.

 

P1000236.jpg P1000238.jpg P1000242.jpg

P1000244.jpg P1000245.jpg P1000249.jpg

P1000250.jpg P1000263.jpg P1000266.jpg

P1000269.jpg P1000271.jpg P1000272.jpg

P1000273.jpg P1000275.jpg P1000276.jpg

P1000281.jpg P1000287.jpg P1000289.jpg

P1000290.jpg P1000291.jpg P1000295.jpg

P1000298.jpg P1000299.jpg P1000300.jpg

P1000301.jpg P1000308.jpg P1000311.jpg

P1000312.jpg P1000313.jpg P1000315.jpg

P1000316.jpg P1000317.jpg
.