Print this page
-->

Mentőtiszti autó állt szolgálatba az ügyeleti ellátásban

Berettyóújfaluban a háziorvosi ügyeleti ellátást az Orvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. biztosítja 2008. január 1. óta. A lakosságnak, önkormányzatoknak folyamatos biztonságot, illetve stabilitást nyújtó egészségügyi szolgáltató mára országos szinten is jegyzett.

 

Muraközi István az autó bemutatásakor úgy fogalmazott, az együttműködés létrejöttének legfontosabb célja a folyamatos, minél magasabb színvonalú ügyeleti ellátás nyújtása az itt élőknek. Dr. Csige Imre szakmai vezető elmondta, az önkormányzattal együttműködve folyamatosan arra törekednek, hogy magasabb szakmai színvonalon tudják nyújtani az ügyeleti alapellátást. A most bemutatott autó az emelt szintű sürgősségi ellátást erősíti meg, egy mentőtiszt, egy ápoló áll szolgálatban a meglévő orvosi kocsi mellett.

 Ha egyszerre több beteghez kellene kivonulnia az orvosinak, abban az esetben riasztják a mentőtiszti autót, mely ugyanolyan ellátást tud biztosítani mintha az ügyelet érkezett volna a helyszínre – hangsúlyozta Csige Imre. Elmondta azt is, az eszközparkja teljesen megegyezik az orvosi ügyeletével.

A berettyóújfalui központi orvosi ügyelet ellátási területe Berettyóújfalu, Bakonszeg, Bihardancsháza, Bihartorda, Darvas, Furta, Gáborján, Hencida, Mezősas, Nagyrábé, Sáp, Szentpéterszeg, Váncsod, Vekerd és Zsáka településekre terjed ki. Az ügyelet munkanapokon 16:00-8:00 óráig, míg hétvégén és munkaszüneti napokon 24 órában folyamatosan áll a lakosság rendelkezésére. A berettyóújfalui ügyeleti központ az elmúlt évben összesen 1100 beteget látott el, havonta átlagosan 80 esettel, 576 ügyeleti órában.

 

20190930_125616.jpg 20190930_125630.jpg 20190930_125710.jpg

20190930_130108.jpg 20190930_130150.jpg 20190930_130159.jpg

20190930_130234.jpg
.