-->

A művelődés hete - a tanulás ünnepe

Október 14 és 24. között rendezte a Bihari Népfőiskola „A művelődés hete - a tanulás ünnepe” elnevezésű programsorozatot.

A hét eseményei között három rendhagyó tanóra is szerepelt. Az órákon a Széchenyi István Tagiskola és az Arany János Gimnázium tanulói ismerhették meg Békési Imre első és második világháborúból származó gyűjteményét.

Október 15-én Péter I. Zoltán az Értől az óceánig című háromkötetes Ady életrajzi könyvét mutatták be. A kötet szerzőjével Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője beszélgetett. Október 19-én Érmindszentre tettek látogatást az érdeklődők, az Ady Emlékházba. A rendezvény zárónapján, október 24-én „A nem hivatásos művészeti-kulturális tevékenységek helye a közösségi művelődésben Magyarországon és Európában” című előadást dr. Striker Sándortól, a Kulturális Sokszínűségért Alapítvány elnökétől hallhatták.

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu