-->

A legtöbb beruházás elkészül 2020-ban

Berettyóújfaluban tavaly indult a Zöld város program, mely az egyik legnagyobb ívű fejlesztés volt a városban. A rendszerváltás óta az egy pályázaton belül elnyert legnagyobb összegű projekt során tíz helyszínen folyt a felújítási és építési munka – mondta a város polgármestere.

A több mint 700 millió forint összegű pályázat részeként szigetelési és belső munkálatokat végeztek a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban, átépült a csarnok előtti terület, megújultak a város parkjai, új játszóterek és zöldfelületek létesültek, és teljesen átalakították a Népligetet. Az egyik leglátványosabb, jelenleg is zajló projektelem a zsinagóga 400 millió forintos rekonstrukciója, amely előreláthatóan július végéig befejeződik.  Az idei évben több olyan pályázat is megvalósulhat, amely már a közbeszerzési eljárás folyamatában tart. Az egyik ilyen beruházás a startup cégek segítését szolgáló inkubátorház lesz. Az előzetes kalkulációk alapján a beruházás és eszközbeszerzés összege meghaladja a 240 millió forintot. A munkabérek növekedése az építkezések árát is megnövelte, ez az önkormányzati beruházásokat is érinti, ezért a projekteket önrésszel és újabb kormányzati források lehívásával kell 2020-ban kiegészíteni. Az egyik legkomolyabb beruházás is idén vár Berettyóújfalura. A Gróf Tisza István Kórház mozgásszervi rehabilitációs ellátására szolgáló gyógyászati fejlesztés a Bihar Termálligetben valósulhat meg. A megítélt fejlesztésre szánt bruttó 1,3 milliárd forint keretösszeg azonban nem elegendő, – ugyanis nettó 1,6 milliárd forint a beruházás jelenlegi költségkalkulációja – ezért a hiányzó forrásért a város a miniszterelnökséghez fordult. A kivitelezővel kötött szerződés csak a döntés és a teljes összeg rendelkezésre állása esetén léphet hatályba. A tervek szerint megújul a Bihari Múzeum külső homlokzata és energetikai felújítás is. Megújulnak a Béke utcán lévő bérlakások és a Nefelejcs utcán közösségi ház épül. Megújul a berettyóújfalui ipari park is, valamint zöldmezős új ipari park épül bruttó 600 millió forint összegből. Az önerő biztosításáról a következő képviselő-testületi ülésen döntenek majd.
A nem önkormányzati, de a város és a térség számára kiemelten fontos állami beruházások is zajlanak. Az elmúlt évben indult a Berettyóújfalut Tépével összekötő kerékpárút szakasz építése, mellyel így egy nagy lépéssel kerül közelebb a Nagyvárad és Debrecen közötti teljes út elkészülte. Ugyancsak átadásra kerül az M4-es autópálya országhatárig tartó 2X2 sávos gyorsforgalmi szakasza is. A kórház mellett pedig épül a Büntetés-végrehajtási Egészségügyi Központ, mely több mint 11 milliárd forintos beruházás, ezzel összefüggésben pedig – már elfogadott kormányhatározat és támogatás alapján – 1,6 milliárd forintot fordíthat a helyi kórház diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztésekre.

A városban kulturális programok sokasága is vár az itt élőkre 2020-ban. A már hagyományos városi rendezvények, megemlékezések mellett ebben az évben lesz az I. világháborút lezáró döntés centenáriuma, így az önkormányzat 2020-at Trianon emlékévvé nyilvánította, valamint Erdélyi Gábor emlékév is, hiszen a neves pedagógus, iskolaigazgató éppen 100 éve született. A város a jeles dátumokhoz kapcsolódóan számos kulturális programmal készül.

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu