-->

Az államalapítás ünnepe a városban

A Szent István napi ünnepi események augusztus 20-án szentmisével indultak a Tours-i Szent Márton templomban.

A szentmisét Rákóczi Jenő plébános mutatta be.

Az ünnepi események a Nadányi Zoltán Művelődési Házban folytatódtak, ahol László Dániel festőművész „Mária út” című kiállítását Dr. Baglé Magdolna a zarándok utak ismerője nyitotta meg.

 

 

Ünnepi beszédet Muraközi István polgármester mondott. A megnyitót Szászné Ökrös Beáta és Kocsis Csaba zenei műsora tette teljessé. A több éves hagyományt folytatva kenyérszentelés is volt a Bihar Vármegye képgalériában.

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu