-->

Változnak az ügyintézések

Berettyóújfalu jegyzőjének közleménye szerint megváltozik Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatalában az anyakönyvi ügyintézés rendje 2020. november 5-től. A hivatlban szünetel a személyes ügyfélfogadás is. 

A házasságkötési szándék céljából érkező ügyfelek fogadására és időpont foglalására telefonos egyeztetéssel van lehetőség. Az időponttal lekötött esküvőket a házasságkötő teremben megtartják,
de tájékoztatják az érintetteket, hogy az anyakönyvvezető mellett a jegyespárral és a két tanúval együtt legfeljebb 10 fő vehet részt a szertartáson. Egyéb anyakönyvi ügyek esetén kérik, hogy személyes megjelenés helyett először az alábbi elérhetőségeken tájékozódjanak: telefon: 06-54-505-455; 06-54-505-457, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szünetel a személyes ügyfélfogadás is. A Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadása, a polgármester és a jegyző fogadóóráját, valamint a Közintézmények Szolgáltató Irodájának (KÖSZI) ügyfélfogadását is beleértve 2020. november 5-től a koronavírus fertőzés megelőzése érdekében előre nem látható ideig szünetel. Ügyintézésre az alábbi módokon van lehetőség.


Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal:
elektronikus úton: a www.berettyoujfalu.hu honlapon a Városháza/elektronikus ügyintézés menüponton keresztül, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Hivatal egyes szervezeti egységeihez tartozó, a város honlapján (Városháza/Polgármesteri Hivatal) megtalálható e-mail elérhetőségeken. Telefonon: 54/505-450-es központi telefonszámon. A kérelem nyomtatványok a város honlapjáról letölthetők (Városháza/Polgármesteri Hivatali Letölthető nyomtatványok) vagy a Hivatal portáján átvehetők és az ott elhelyezett postaládába bedobva benyújthatóak.
Közintézmények Szolgáltató Irodája:
Elektronikus úton: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefonon: 54/500-048, 54/402-004, az előtérben elhelyezett ládába bedobva benyújthatóak. Bármely étkezéssel kapcsolatos nyomtatványok (nyilatkozatok, igénylőlapok stb.) A Köszi számfejtési körébe tartozó intézmények dolgozóinak táppénzes iratai, egyéb dokumentumai, térítési díj befizetéséhez csekket biztosítunk azok számára, akik azt nem tudják bankszámláról rendezi. A portán a nyomtatványgyűjtő láda mellett található.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

 

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu