Friss hírek

Június 11-ig látható az a kiállítás a Makk Kálmán Mozi galériájának falain, amely az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásaiból áll.

Már majdcsak fél évszázada, pontosan negyvennyolc éve rendezi meg a Magyar Vöröskereszt a területi elsősegélynyújtó versenyt.

Városnapi ünnepi testületi ülés, díjak átadása, életfaültetés az újszülötteknek, a népliget és az új emlékfák avatása, elszármazottak találkozója, gyermeknap, Rúzsa Magdi koncert.

Debrecenből, Balmazújvárosról, Ceglédről, Gödöllőről és Budapestről is érkeztek a közönség soraiba a nyolcadik „Nótaest Határok Nélkül” című rendezvényre.

A szimulációs gyakorlatot tartott a DEKOM Berettyóújfaluban  május 10-11-e között a Szentmárton-vendégháznál. A Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja korábbi munkája során (Burma-Nargis-ciklon), a nagy erejű szélvihar és árvizek helyszínein, az általuk vezetett sikeres misszió folyamán gyűjtött tapasztalatait osztotta meg a Debreceni Egyetem orvostanhallgatóival.

Az ország szinte valamennyi pontjáról érkeztek a pathológiai és boncmesteri szakmában dolgozók arra a kétnapos szakmai konferenciára, amelynek ezúttal is a Makk Kálmán Mozi ad otthont.

Gyerekeket szállító busz, egy rabszállító autó és két személygépkocsi ütközött össze május 9-én délelőtt az M4-es autópálya kétszáztizenkettedik kilométerszelvényénél.

KIEMELT

  • Pár órára „médiások” lettek a másodikosok
    • 2019. december 07. szombat

    A média világával ismerkedett ma délelőtt a József Attila Általános Iskola második b osztálya. Ezt a szombati munkanapot most rádiósként és televíziósként dolgozták le a gyerekek.

  • Karácsonyi évzáró koncertet adott a fúvószenekar
    • 2019. december 25. szerda

    „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon.” Kodály Zoltán idézete hangzott el az idei ifjúsági fúvószenekari évzáró koncert…

Ajánlott videók

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu