Friss hírek

A Bihari Polgári Esték március 28-i állomásának vendége az ÚJ Nemzeti Kamara Színház volt.  A színház tagjai a „Rákóczi –a bujdosó fejedelem” című történelmi színi előadással érkeztek a Nadányi Zoltán Művelődési Ház színpadára.

Ebben az évben is megemlékeztek az intézmény névadójáról a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a Rákóczi-hét programsorozat részeként. Az ünnepséget március 27-én az intézmény aulájában tartották.

A Berettyó Kártya áprilistól alkalmassá válik a települési támogatások kezelésére is, melyek eddig papír alapon működtek.

Szemmel láthatóan hosszabbodtak a nappalok, jelezve a tavasz közeledését, de most hétvégén, vasárnap ráteszünk még egy lapáttal, ugyanis hajnalban egy órával előre tekerjük a mutatókat.

Berettyóújfalu önkormányzata veszélyeshulladék-gyűjtést szervez 2019. április 13-án szombaton 7.00–13.00 óra között a Herpály-Team Kft. udvarán (Berettyóújfalu, József A. u. 35.), ahol lakossági mennyiségben leadhatóak az alábbi hulladékok.

Több helyszínen, zenekari előadásokkal, kukásautó bemutatóval, játszóházzal, kreatív ötletbörzével és rajzkiállítással rendezték meg a harmadik „Szemétfesztivált.”

Hagyományteremtő szándékkal, népzenei versenyt rendezett a Diószegi Kis István Református Általános Iskola március 21-én.

KIEMELT

  • Kezdődik a fürdő felújítása
    • 2020. december 03. csütörtök

    Sajtótájékoztatón jelentette be Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István polgármester, hogy hamarosan a munkaterület átadásával elkezdődik a Bihar Termálliget gyógyászati célú fejlesztése.

  • Ünnepélyes alapkőletétel a vasútállomáson
    • 2020. október 29. csütörtök

    Ma tették le a Püspökladány-Biharkeresztes közötti vasútvonal villamosításának alapkövét a berettyóújfalui vasútállomáson.

Ajánlott videók

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

 

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.


Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu